Vidámság, fény…

Ezt hoztad el nekem, mikor mindenki hátat fordított, vagy úgy éreztem, hogy hátat fordít. Az örök mosoly, és a szavak amik mosolyt csaltak az arcomra sosem felejtődnek el többé. Holnap talán minden más lesz, talán én is kiszállok a fészekből, de tudom, hogy van egy hely ahová mindig visszatérhetek. Ott ahol a mosolyok, a nyugtató szavak visszavárnak.
Olyan barát vagy, akit anélkül a szívembe zártam, hogy valaha is láttam volna. Olyan, mint egy képzelt barát, aki a képzeltedben fogja a kezed és nem engedei el, még ha igazából nem is szorítja oltalmazón. Sokáig azok gondolkoztam milyen lenne az én képzelt barátom, és akkor megismertelek téged…
Téged. Aki sosem ismert fanyar mosolyt, rossz kedved. De ha mégis, akkor is tovaszállt, ha valaki vigasztaló szavakra vágyott. Én mindig arra a vágyok, csak sosem mutatod. Némán követsz…Fogod a kezem és tudod, hogy így van.
Néma fohászra nyílik a szám, mikor nem beszélek veled sokáig. Halk sóhajként szakad le ajkaimról ahányszor elengedem a láthatatlan kezed. Érzem, hogy néma gyászban haldoklom nélküled. Mikor újra megfogod fellélegzem és élet visszatér belém. Az az élet amit nemrég kileheltem…Miattad.
Sok olyan mese ami csak egy bolondos gyermek agyában él. Én szeretek bolond lenni, ha ez a jutalom. Egy barát aki mindig fogja a kezed, még akkor is ha soha nem láttad fontos neked. Új életet ad mikor meglátogat, és elveszi amikor elmegy.

Néma gyászban hullnak tovább a falevelek….Ősz, hideg…Múlik a Nyár, elvisz az utolsó illatát is a hűvös szél. Zavaros színek, gondok. Most jött el az ideje, hogy útra kelljek. Szállok messzire…A Nyár után és megtalálom. De majd meghalok, ha vissza nem térhetek. Annyiszor útra keltem már, de hiába.
Elmúlik a Tél és jön a Tavasz. Én...egyedül én tudom, hogy várnak rám, és fogják majd a kezem, ha hazaértem. Mert te vársz rám.

Ajánlás: Elerisnek
Aki az én láthatatlan barátom.


by Kállai Bettina