Valami fáj...

Minden egyszerre rá tud-e törni az emberre? Lehetséges, hogy vannak akik jobban szenvednek nálam? Persze…Hiszen mi az én fájdalmam egy több hónapos éhezéshez és szomjúsághoz képest? Mi nekem az, hogy belül megfagyok mikor mások kint a rideg időben halálra fagynak…De mit is jelent meghalni? Lehet, hogy nekik most már sokkal jobb, miközben én itt a börtönömben továbbra is szenvedek, ki tudja meddig? Ki adja meg azokra a kérdésekre a választ amit némán lehelnek bele az emberek az éjszakákba. Álmatlanul forgolódni fáradttan…Ezt jelenti egész életedben szenvedni. Megéri? Nem egyszerűbb belerohanni a világ zajos forgatagába és eltemetkezni az éjszaka apró gyönyöreiben? Sokan menekülnek ebbe a világba, de megéri? Megéri mindent eldobni azért, hogy a fájdalom néhány órára feledésbe merüljön?
Nem tudom, nem próbáltam még, talán soha nem is fogom. Nem ígérem, hogy nem fogom, mert semmi érdekes nincsen abban, ha üres ígéreteket teszek. Aztán megszegem őket és mindenkinek fájdalmat okozok. Van segítség…Lesz is mindörökre, mégis sokan inkább a menekülést választják…De miért? Mit tudnak ők amit én nem? Miért tudhatják? Mi dönti el ezt? Annyi kérdés, annyi sóhaj. És mint mindig erre sem jönnek válaszok. Ki válaszolna ugyan? Azok akik szeretnek nem látják sohasem ha fázok, ha félek, ha igazán egyedül vagyok. Miért pont most vennék észre? Mindig akkor próbálnak kétségbe esetten segíteni, de késő. Hiszen addigra valahogy maguktól megoldódnak a dolgok. Elmúlik a furcsa szorítás a gyomrodból, eltűnik a szomorúság. Nem is veszed észre és már régen a menedék helyeden vagy…Az éjszaka világában.
Csodás dallamok, gyönyörű emberek…Minden olyan más, én egy fakó árny vagyok egy hasztalan rongydarabon egy folt. Ami senkit sem érdekelt eddig, de ebben a világban még a foltok is fényesen csilloghatnak, ha olyan helyre mész ahol megvilágítanak az egyszerű fények, ott te is ragyogó ékkővé válhatsz. Nem kell azzá válnod, nemet mindig lehet mondani, de nem kötelező. És itt nem az egyszerű élvezetekre gondolok, a drogokra vagy a cigire vagy a zenére…Hanem arra a világra ami tényleg csodás. Amikor végre megérted, hogy ide nem mindenki menekülni jár, hanem valaki ebben a világban él, akkor hirtelen már nem reszketsz, hirtelen minden mássá válik. Mert ez tényleg a te otthonod. Ahol a barátok is újra feltűnnek, és nem rúgnak beléd még egyet ahogy eddig tették, hanem a kezüket nyújtják feléd.
Érezheted, hogy fontos vagy, érezheted, hogy mindig lesz olyan aki várni fog. S nem merülsz feledésbe mint a rongydarab amit eddig viseltél. A éjszaka világa mindenkit vár, mert itt nem kell ahhoz a sötétbe menned, hogy otthon legyél. A csillagok fénye fogja a lépteid vigyázni, és egy csillag mindenkinek kijár. Végül is ilyen útitársat nem kapsz minden nap.

by Kállai Bettina